Ahogy azt korábbi cikkemben megígértem, publikálom a Rendszergazdák Világnapján harmadik helyezést elért történetemet. Én ugyan egynek vettem a történetet, a szervezők viszont kettészedték. A billentyűzetről szóló rész ért el harmadik helyezést.
Egy kellett felhasználót betanítanom elektronikus feladójegyzék készítésére, valamint az elkészült feladójegyzék – 2 db fájl – elküldésére e-mail-ben. A főnököm korábban minden munkafolyamatot lépésről-lépésre, precízen ledokumentált, ráadásul minden lépést képernyőképekkel – screenshot – illusztrált. Nekem csak annyi lett volna a feladatom, hogy az első alkalommal személyesen is megjelenjek, hogy együtt menjünk végig egyszer a folyamaton, hátha valami gond lesz. A feladójegyzék elkészítéséig viszonylag problémamentesen ment a dolog, az első probléma akkor adódott amikor a felhasználónak be kellett volna csatolnia a két db fájlt a levelezőbe.
A leírás egy informatikus gépén készült, így a képernyőképek is onnan származtak. Mindkettő gépen fenn volt a feladójegyzéket készítő postázó szoftver, azonban a könyvtárak tartalma amelyekbe a feladójegyzéket készítette a szoftver, nem egyezett meg. Az informatikusi gépen a helyi gépen volt ez a könyvtár, a felhasználó gépén viszont úgy állítottuk be a szoftvert, hogy egy hálózati meghajtóra mentse el a feladójegyzéket. A felhasználó nem kis nehézségek árán elnavigált a megfelelő hálózati meghajtóra és megtalálta a szükséges könyvtárat is, majd természetesen két teljesen más fájlt próbált meg hozzácsatolni az e-mailhez. Szóltam neki, hogy rossz amit csinál, a leírásban nem ez szerepel. Ránézett a papírra, majd a képernyőre és azt mondta, hogy márpedig ő jól csinálta mert a leírás szerint a negyedik és az ötödik fájlt kell elküldeni. Amint azt említettem, a felhasználó gépén teljesen más volt annak a könyvtárnak a tartalma, ahonnan be kellett csatolni a két db fájlt, így nyilvánvalóan rossz fájlokat próbált meg elküldeni. A felhasználó nem azt nézte, hogyan vannak elnevezve a fájlok, hanem megszámolta, hogy a kinyomtatott leírásban hányadik helyen szerepel az a 2 db fájl az adott könyvtárban és így próbálta meg becsatolni őket a levélbe.
Ezután következett a címzett e-mail címének a begépelése. Persze fel lehetett volna vinni címjegyzékbe is de megesett már, hogy valamiért nem kapta meg a posta feladójegyzéket, így újra el kellett küldeni, a kérésüknek megfelelően egy másik e-mail címre. A lényeg, hogy szerettük volna, ha egy új e-mail cím begépelése nem okoz nekik gondot. Az e-mail címet nem szeretném leírni, a lényeg, hogy a cím tartalmazott egy "i" betűt. Rövid i – mint Ibolya – betű. Az e-mail cím a papíron csupa kisbetűvel szerepelt. Elkezdte begépelni az e-mail címet de amikor az "i" betűhöz ért, egy pillanatra megállt, majd némi gondolkodás után leütötte az "í", azaz a hosszú "í" betűt. Szóltam neki, hogy ez így nem lesz jó, mert a leírásban nem ez a cím szerepel. Nézegeti a billentyűzetet majd némi gondolkodás után közli, hogy a billentyűzeten nincsen "pontos" i betű. Először nem is értettem a dolgot aztán leesett, hogy ő kis i betűt keresett a billentyűzeten, ott viszont ugye csak nyomtatott nagybetűk vannak. 
A pontos i-re szerinte az Í hasonlított leginkább, ezért nyomta azt a megfelelő karakter helyett… Ráadásul fel sem tűnt neki, hogy miközben elvileg nagybetűkkel gépeli be az e-mail címet, a monitoron minden kisbetűvel jelenik meg.
Végül azért sikerrel jártunk bár a nagyjából 1 perces művelet picivel több mint fél órát vett igénybe.
Hasonló bejegyzések:
Címkék: rendszergazda vs user, rendszergazdák világnapja 2010, user story, user sztorik
