Idei első, hardverrel kapcsolatos élményemet szeretném megosztani. Még tavaly év végén rendeltünk pár darabot a címben szereplő típusú navigációs kütyüből. Rendkívül kedvező áron kínálták, ráadásul iGo is járt hozzá ami ugye nem hátrány.
Tulajdonképpen nem rossz kis készülék bár kétségkívül nem a minőségibb fajtából való. Rögtön kézbevételkor érződik a borításon, hogy bizony mindenen spóroltak amin csak lehetett. A kijelző felbontása sem valami eget rengető de a célnak természetesen megfelel.
Sajnos az egyik készüléknek az akkumulátorát egy teljes napos töltés után sem sikerült teljesen feltölteni, ráadásul ahogy lehúztuk a hálózatról, mindössze néhány perc leforgása alatt több mint 20%-ot csökkent az energiaszint, majd úgy nagyjából 10 perc nyomkodás után teljesen le is merült… Felvettük a kapcsolatot a forgalmazóval aki először azt javasolta, hogy töltsük még tovább, esetleg próbálkozzunk nagyobb teljesítményű töltővel. Nem sok értelmét láttuk de rajta hagytuk a hálózaton 2 napig. Nem jártunk sikerrel, képtelenség volt elérni a 100%-os töltöttséget. Annyira jutottunk, hogy végül is így egy kicsit azért lassabban merült a készülék. Mivel minél előbb használni akartuk így megegyeztünk a forgalmazóval, hogy küld nekünk egy új akkumulátort, azt mi helyben kicseréljük, a hibásat pedig eljuttatjuk hozzá. Mivel mi szekszárdiak vagyunk, a cég meg budapesti így számunkra ez volt a leggyorsabb megoldás. Semmi probléma nem volt, a forgalmazó teljesen korrekt módon állt a dologhoz, hamarosan meg is érkezett az új akkumulátor… Ez az a pont, ahol a kaland elkezdődik.
Az első képen láthatjuk az eredeti akkumulátort, a másodikon az újat. Ha esetleg elsőre nem tűnne fel a különbség, érdemes jobban megnézni az akkumulátor és a GPS bal széle közötti távolságokat. Jól látható, hogy az új akkumulátor egy picit már le is lóg a nyákról. A harmadik képen a készülék tetejét láthatjuk. A borító jobb felső részén van egy speciálisan kialakított rész, ebbe simul(na) bele az akkumulátor. A közepén van egy kis gumiszerű anyag is ami megakadályozza, hogy az akkumulátor hozzáérjen a műanyaghoz. Fontos kiemelni a borító jobb szélét, ugyanis ott jól láthatóan magasabb a műanyag. A negyedik képet tanulmányozva egyértelmű, hogy a készüléket összerakva bizony az akkumulátor bal széle nem fog passzolni az előre kialakított részbe, ugyanis fel fog feküdni a borítás magasabbik részére.
A két akkumulátor méretre egyébként teljesen egyforma… Akkor mi a hiba? Rendkívül egyszerű, a csere akkumulátornak legalább egy centiméterrel rövidebb volt a kábele. Az ötödik és a hatodik képen látható a probléma. Sajnos egyedül voltam így nem éppen a legkorrektebbek a fotók de a lényeg még így is elég jól látszik.
Bár nem kapartam le az eredeti akksin lévő címkét nekem úgy tűnt, hogy a két akkumulátor paramétereiben megegyezik ugyan, viszont más gyártótól származnak. Ennek nem feltétlenül lenne jelentősége mert szerintem a gyári sem kifejezetten a T940-hez lett tervezve. Szerintem az is egy teljesen hétköznapi, szinte bárhol beszerezhető akksi. Ennek van előnye és hátránya is. Én most a hátrányába futottam bele. Paramétereiben ugyan teljesen megfelel ehhez a készülékhez de a rövid kábel miatt egy rémálom volt korrektül összerakni. Aki ilyen készülékben szeretne akkumulátort cserélni az nem árt ha felkészült egy-két meglepetésre.
Nincs hasonló bejegyzés
Címkék: Airis T940, akkumulátor, GPS, iGo, navigáció


