Úgy gondoltam, hogy az első olyan cikk, ami már a szoftverek és a felhasználók viszonyáról szól, legyen kihegyezve a Windows-ra, mivel (sajnos) az emberek többsége ezt használja. Azért írtam, hogy sajnos, mert sokuknak elég lenne egy ingyenes Linux is, de mivel ahhoz az embernek egy kicsit meg kéne változtatnia a gondolkodásmódját, már nem is olyan érdekes. Inkább fizet egy rendszerért (jobb esetben). Szóval most jöjjön egy pár érdekes történet, ami már megesett velünk. Még mielőtt belekezdenék azért azt elmondanám, hogy ha valaki magára ismer ne keseredjen el mert nem ő volt az egyetlen aki hasonló bajokkal jött. Szóval egy pár jótanács.
- Legelőször a Vista és az XP valamint a felhasználók viszonyáról írnék egy keveset. Mindenki tudja már, hogy a Vista nem éppen a legjobb op. rendszere a Microsoftnak, de mégis sokan váltottak rá. Ennek két oka lehetett, az egyik az, hogy új volt és mindenki azzal akart dicsekedni, hogy neki már Vista-ja van (aminek persze semmi értelme mert a játékok 95%-a jobban futott xp alatt). A másik csoportban pedig azok voltak, akik nem akartak játszani csak a munkára kellett a masina. Ők voltak azok akik az új géppel együtt kapták a Vista-t. Azért itt megjegyezném, hogy aki csak szövegszerkesztésre, levélolvasásra használja a gépet annak jobb is a Vista mert biztonságosabb mint az XP (igaz lassabb is). De ennek már nincs is sok jelentősége mert nemsokára végre itt a 7-es, amitől én is sokkal többet várok mint az elődjeitől. Szóval aki vacillál az vagy XP-t rakjon fel vagy várja meg a 7-est.
- Többször találkoztam már olyan gépekkel, amik tele voltak csevegő programokkal, mint pl.: Skype, MSN, ICQ stb. Ez persze nem is gond, viszont sok olyan géppel találkoztam ami az miatt ment "tönkre", hogy a kedves felhasználó új Smiley készletet akart és ezáltal össze-vissza klikkelgetett a különböző oldalakon megjelenő hirdetéseken. Ezáltal megkapta a kívánt smiley-kat csak éppen mellé jött még pár száz mega kémprogram meg vírus is. Sajnos az emberi klikkelgetések ellen egy rendszer sem véd. Így a többet látott olvasó már tudhatja, hogy mi lett a gépből és úgy gondolom, hogy addig amíg az ember saját maga nem áll neki és takarítja le (rosszabb esetben újratelepíti) addig nem is tudja, hogy mennyi bosszantó dologgal jár egy ilyen gép visszahozatala az élők sorába.
- Találkoztam olyan géppel is ami PPPOE-s kapcsolattal volt a neten (nem mondom meg melyik szolgáltató, de még proxy-t se használ) és persze vírusírtó nélkül. Ilyen esetekben rá szoktam kérdezni, hogy ugyan miért nincs rajta valami ingyenes program… Sok választ kaptam már. Egy pár példa: Jaaa van ingyenes is?? Megfogta a képnézegetőt ezért leszedtem. Egy haverom szerint nagyon megfogja a gépet, stb. Persze, hogy megfogja egy kicsit mert az a dolga, hogy a háttérben dolgozzon, de azért elég nagy hülyeség vírusírtó nélkül futtatni egy windows-os gépet.
- Sok ismerősömnél láttam már, hogy valamilyen tűzfal is dolgozott a gépen, csak éppen arra nem jöttem rá, hogy minek is van fent. Akármiért reklamált a tűzfal rögtön jött hogy "igen" csináld… Ilyenkor azért fel szoktam teni a kérdést, hogy ilyen gyorsan tudsz olvasni? Mi volt kiírva?? És a válasz a szokásos. Nem tudom, de enélkül nem megy. Szóval aki veszi a fáradtságot, hogy telepít egy tűzfalat is az legalább olvassa el, hogy melyik program mit is akar csinálni és csak utána nyomjon "igent" rá.
- Mindenkinek ajánlom, hogy legalább annyira tanuljon bele ebbe a szakmába, hogy a saját gépét újra tudja húzni. Elég sokan az utolsó pillanatban viszik csak szakemberhez a gépüket és elvárják, hogy ott rögtön azonnal hozzák rendbe, amire természetesen nincs se idő se lehetőség az esetek 90%-ában. Szóval aki gyorsan egy újrahúzott gépet akar az tanulja meg feltelepíteni magának. Ezenkívül nem árt a megfelelő driverek-et még telepítés előtt beszerezni, mert egy hiányzó driver elronthatja a telepítés élményét (pl.: hálókártya).
- Akármennyire is felkészült az ember egy telepítésnél az szinte biztos, hogy nem egy nap alatt lesz kész. Még napokig lesz olyan program ami kimaradt és hogy őszinték legyünk, ez a tulaj dolga és nem azé aki a rendszert újrahúzta.
- Aztán van még egy olyan dolog amibe elég gyakran belefutottam XP alatt, ez pedig a rendszergazda jogosultság. Majdnem mindenki így dolgozik a gépén, mert így nem reklamál a masina, pedig a fertőzések nagy részét el lehetne kerülni illetve kordában lehetne tartani, ha nem rendszergazdaként hanem sima felhasználóként használnánk a gépet. Minden programnak csak annyi joga van amennyi a felhasználónak és ez igaz a vírusokra is. Hiába fertőződtünk meg, ha a vírus nem képes a felhasználói jogok miatt a rendszerkönyvtárunkba írni. Amíg a vírus nem ír oda, addig viszonylag egyszerűen megmenthető a gép.
Természetesen nem kötelező egyike tanácsot se megfogadni sőt lehet, hogy sokakat bosszant a dolog, mert ők is úgy csinálják ahogy a "rossz" példában, de aki egy kicsit is odafigyel a gépére annak nem kell évente újrahúznia majd.
Hasonló bejegyzések:
- Windows 7 beta 32 bit – német verzió
- Számítógép kiválasztása
- Windows XP kék halállal indul
- Eset NOD32 Antivírus teszt
- Symantec Norton Antivirus 2003-2007
Címkék: Felhasználó, Microsoft, Telepítés, Tűzfal, Vírusirtó, Windows, Windows 7, Windows Vista, Windows XP




helló
a vírusirtóval kapcsolatban lenne kérdésem, mégpedig, hogy melyiket?
személy szerint nem találtam még olyat akár fizetős akár nem, ami ne keserítené meg az ember életét, legyen szó arról, hogy végtelenül lelassítja, a gépet, vagy akár arról, hogy mindenbe belepíszkál, belebeszél, semmit nem lehet úgy használni mint azt megszokott.
az avast jól szerepelt egy ideig, bár az , hogy mekkora védelmet nyújt , lehetne vitatkozni, de legalább szép csendben elvolt a háttérben, de mostanában egyre több a gond vele, legfőképpen az hogy még mindig a háttérben dolgozik, csak ezt már 50%-os processzor foglaltság mellett teszi.
én személy szerint – ostobaság vagy sem – jelenleg nem használok semmit a windows 7-hez, és hónapok óta nem volt semmi gond, azonban ismerősök, munkatársak gépére, ha kérik mit lehetne telepíteni, amihez nem kell diploma?
üdv
szabó
Szia!
Ha ingyenes vírusirtóban gondolkodsz akkor én esetleg az Avira-t javasolnám bár ha jól tudom, ennek nincs modulja az Outlook-hoz. Mondjuk frissítéskor mindig feldob egy reklámablakot, viszont a használathoz nem kell évente regisztrálni, mint pl az Avasot.
Ha fizetősben gondolkodsz akkor én személy azt javaslom, hogy próbáld ki a NOD32-őt. Gyors, kevés erőforrást használ, jól konfigurálható és nekünk eddig teljesen biztonságosnak bizonyult. Oldalunkon találsz egy cikket is róla.
Remélem, tudtam segíteni…