Megtörtént esetek 1. – Windows telepítés

Szerző: A.G.I., 2009. június 17.

Sajnos annyi hülyeséggel találkozok, hogy úgy döntöttem kiírok magamból egy párat.

Rögtön az első ilyen, ami miatt majdnem a falnak rohantam, a következő volt:
Kaptam egy gépet ami baromi lassú volt és mint kiderült hemzsegett a vírusoktól és egyéb nyalánkságoktól. Ez természetesen nem lepett meg, főleg azért nem, mert a víruskergető már vagy 1 éve lejárt. A lényeg, hogy amit tudtam megtettem és visszaadtam a gépet azzal a megjegyzéssel, hogy szerintem mentsék ami kell és utánna húzzák újra mert ez így elég lassú meg megbízhatatlan egy rendszer. Én naív azt hittem, hogy itt véget is ér a közreműködésem, de sajnos nem így lett. Természetesen ha megkért volna, hogy húzzam újra akkor megtettem volna nekik, szóval még örültem is, hogy ez nem történt meg, így legalább foglalkozhattam más gépekkel. :) Viszont pár nap múlva ismét belebotlottam a gépbe mivel az a srác aki újrahúzta volna azt mondta a tulajnak, hogy nem megy fel rá semmi se mert valami IDE hibát ír ki a gép és ő ezt nem tudja megcsinálni mert nincs IDE kábele stb. és ennek köszönhetően másnap már ismét az asztalomon volt a gép.

Megnéztem:
Nem mondom, hogy mindenkinek profinak kell lennie meg perfekt angolnak, de ha kapok egy üzenetet boot-olás közben akkor azt azért csak elolvasom és ha már engem bíztak meg a telepítéssel akkor megpróbálom legalább szótárból lefordítani, hogy ne égjek be nagyon. Na ez a fickó nem ezt tette. Az üzenet annyi volt, hogy a második IDE vezérlő Ultra ATA/66-ra képes viszont az eszköz nem ezért Ultra ATA/33-ra lebutította a gép a vezérlőt. Eleve nem értem mondjuk, hogy miért a vinyó van a második vezérlőn és nem az optikai meghajtók de ez egy más kérdés a lényeg, hogy ha nem pánikolt volna az ürge hanem vár kb 15 másodpercet akkor magától tovább ment volna a rendszer. Szóval ha valaki kap valami üzenetet akkor legalább próbálja meg lefordítani vagy google vagy valami ilyesmi.

Megoldás:
Mivel a gépben felleltem 4db SATA vezérlőt is ezért azt ajánlottam, hogy vegyenek egy SATA-s diszket, így legalább a sebességgel se lesz gondjuk. Remélem aki telepíteni fogja az be tudja állítani rendesen a BIOS-t, hogy onnan bootoljon ahonnan kell. Bár szerintem napok kérdése és visszakerül a gép a kezeim közé :)

Nincs hasonló bejegyzés

Megosztás |

Címkék: , , , ,

Itt lehet hozzászólni !