Killzone 2 – Ez háború!

Szerző: MrD, 2009. február 18.

Killzone 2

Régóta nem vagyok már nagy játékos és bevallom, a Playstation 3 vásárlása előtt alaposan elgondolkodtam, hogy kell-e nekem egyáltalán egy új konzol… Aztán persze mégis úgy döntöttem, hogy beszerzek egy példányt, néha jól esik leülni és játszani egy kicsit. Volt még néhány játék aminek a folytatásáról semmiképpen sem szerettem volna lemaradni. Ilyen játék pl a Metal Gear Solid 4 amit tavaly nyáron be rögtön a megjelenéskor be is szereztem mert nagyon kíváncsi voltam a történet végére. A Killzone 2 is tervbe volt véve de eleinte mégsem kavart bennem túl nagy érzelmeket egyik videó sem. Aztán egyik napról a másikra megváltozott a helyzet. :)

A Killzone első részét egy barátomnál láttam még Playstation 2-őn. Betette a lemezt és végre, hosszú idő óta először egy nagyon igényesen kidolgozott intrót láthattam, ami rövid áttekintést adott a Helghastok és az ISA közötti konfliktusról és természetesen nagyon jól meg is alapozta a játék hangulatát. A videón Scolar Visari, a Helghan bolygó diktátora szól népéhez amiben az ISA elleni harcra buzdítja őket. Azt hiszem sokan felfedeznek majd némi párhuzamot közte és Adolf Hitler között sőt, én erős párhuzamot érzek a Helghastok és a régi, náci Németország között. A Helghastok vörös zászlójáról és a rajta lévő jelképről is rögtön a horogkereszt jutott eszembe.

Scolar Visari beszéde – Killzone 1. intró

 

Az első részben a Helghastok megtámadják az ISA egyik kolóniáját, a Vektát. Egy négy fős csapattal kellett átverekednünk magunkat az ellenségen, közben kideríteni, ki volt az áruló aki lekapcsolta az SD platformokat és így a Helghastok különösebb erőfeszítés nélkül átjuthattak az elsődleges védelmi vonalakon. A harcban segítségünkre lesz egy kettős ügynök akinek elege lett a hatalomtól megrészegült és bosszúszomjas Scolar Visariból. Nagyon régen játszottam már végig az első részt de a 2-es megjelenése előtt végignéztem az egész történetet. Youtube-on egy playlist-be szedve fent van az összes átvezető mozi, érdemes végignézni. Akit érdekel, kattintson IDE.

A játék egyszerűen gyönyörű volt és ebből kifolyólag erősen feszegette a konzol hardverének a korlátait. Én néha egy-két helyen úgy éreztem, mintha kicsit szaggatott volna. Ennek ellenére nagyon élveztem. Végre egy olyan játékkal játszhattam ahol nem egy "sínen" járkált a karakter. Minden lépésnek súlya volt, minden mozdulatot szépen kidolgoztak. Nem kecskebéka módjára ugrált át a játékos az akadályok, barikádok felett, hanem szépen átvetődött, átmászott rajtuk. Az sem volt mindegy, milyen fegyvert használtunk éppen, ugyanis az is pluszban lassíthatta a mozgásunkat. Emellett még kaptunk egy kis plusz apróságot, ugyanis attól függően, hogy melyik karakterrel vágtunk neki egy-egy pályának, egyes pályákat más és más útvonalakon lehetett/kellett teljesíteni. A szerintem remek egyszemélyes játékmód mellett egy kiváló online játékmódot is tartalmazott, amire Playstation 2-őn talán még nem volt példa. Mikor megjelent a gép, még nem volt benne hálózati csatlakozó, csak az újabb és jóval kisebb modellbe kerül beépítésre, a régebbi gépekhez plusz kiegészítő formájában kellett megvásárolni. Sosem voltam nagy online játékos de ezzel elszórakoztam párszor.

 

Killzone 1 játékmenet

 

Bár néhány szaklap szerint az első rész inkább csak egy középszerű First Person Shooter volt, elég nagy sikert ért el ahhoz, hogy megérje készíteni hozzá egy második részt is. Sokan arra számítottak, hogy már a Playstation 3 megjelenésekor húzócímként kerülhet a polcokra, a kész játékra azonban a készülék megjelenésétől számítva még több mint két évet várni kellett. Sokan fel is tették a kérdést, hogy vajon megérte-e ennyit várni? Az én személyes véleményem az, hogy MEG!

A második rész először a 2005-ös E3 rendezvényen került reflektorfénybe. Az érdekessége a dolognak az volt, hogy mivel a Playstation 3 akkor még meg sem jelent, ezért egy úgynevezett target rendert láthattunk a játékból. Magyarul a levetített videónak semmi köze nem volt a hardveren futó játékhoz, ez egy előre elkészített anyag volt. A fejlesztők azt szerették volna, hogy a kész játék így nézzen ki. Azóta egyébként folyamatosan támadták is őket a kételkedők, hogy a végleges játék soha nem fog ilyen jól sikerülni, túl magasra tették a lécet. Emiatt később ki is adtak egy olyan videót amiben összehasonlították a target rendert és a készülő játékot. Szerintem egyáltalán nem maradt el a minőség sőt, a karakterek mozgása talán még jóval élethűbb is lett mint arra az első videó alapján számítani lehetett.

 

E3 2005 Trailer (target render)

 

A Killzone 2 nekem mindig is szimpatikus volt és terveztem is, hogy majd egyszer beszerzem de nem a megjelenés napján. Nagyon szép és ígéretes játéknak tűnt de a majd egyszer kategóriába soroltam. Még akkor sem mozgatott meg úgy igazán, mikor már kezdtek szállingózni a trailerek sőt, felkerült egy kamerás felvétel az internetre a játék intrójából is. A barátom persze mindenképpen be akarta szerezni és mivel sokat vidékezik, én szoktam neki intézni az ilyen megrendeléseket. Mivel az utóbbi hónapokban nem nagyon vettem semmilyen játékot, gondoltam mégiscsak bevállalom én is a szoftvert és elő is rendeltem két példányt az 576-nál. Nem sokkal később a barátom mondta, hogy már fent van a Playstation Store-on egy rövid kis demó és ő már vagy hatszor végigjátszotta de nem tud betelni vele. Sajnos a Playstation Store egy elég érdekes dolog, ugyanis Magyarországon hivatalosan nem támogatott. Ez egyben sajnos azt is jelenti, hogy nem csak vásárolni nem lehet róla de még az ingyenes demókat, videókat sem lehet róla letölteni. Persze meg lehet kerülni, ha az ember készít egy új Playstation Network hozzáférés amiben nem kis hazánkat jelöli meg országként, hanem mondjuk Angliát. Egy amerikai hozzáférésem már volt de a Playstation Store tartalma nem egységes és mint kiderült, az amerikai store-on csak néhány szerencsés felhasználó tölthette le, akik már korábban feliratkoztak a demó letöltésre. Azt hiszem valahol még pluszban regisztrálni kellett előtte. Pontosan nem is emlékszem, hogy volt a dolog a lényeg, hogy onnan nem tudtam letölteni. Új hozzáférés készítése persze macerás, szóval nem nagy kedvvel álltam neki. Végül persze rászántam magam és hamarosan már csorgott is le a PS3 merevlemezére az 1.2 gigás demó.

Mielőtt játszottam volna vele, bár kíváncsian de teljesen higgadtan vártam a játék megjelenését. Utána viszont… Utoljára talán a Metal Gear 4-et vártam ennyire. Olyan lettem mint egy 6 éves gyerek karácsony előtt. Gondolom mondanom sem kell, hogy a demó épphogy csak ad egy kis ízelítőt a csatából és már vége is van az egésznek. Mindössze négy rövid kis tűzharcot kapunk az 1.2 gigában… Na de milyen négy tűzharcot? Elárulom, FERGETEGESET! A Killzone 2 a Helghan bolygón játszódik. Az ISA a Vektát ért támadás után úgy látta, hogy a Helghastok harci szelleme megtört, katonai erejük jelentősen megcsappant. Kár, hogy erről senki sem szólt a Helghastoknak. :) A demó rögtön bedob minket a harc sűrűjébe. A bolygóra történő leszállás sem éppen zökkenőmentes, ráadásul a landolás után már az első sarkon ránk lő az ellenség. Fel kell robbantsunk egy hidat és lelőni mindenkit akinek pirosan világít a szeme. Nem sok időnk van pihenni, rohanni kell tovább ahol egy újabb csapat Helghast vár ránk. Itt rögtön meg is kell tanulnunk a fedezékből tüzelést, ha életben szeretnénk maradni. Ebben a játékban nem lehet csak úgy össze-vissza rohangálni a pályán. Egy rossz lépés és máris hárman tüzelnek ránk. Ilyenkor mindössze néhány másodpercünk marad, hogy éljünk még egy kicsit. Életerő csomagok egyébként nincsenek a játékban, gyógyulni úgy lehet ha meghúzzuk valahol magunkat pár másodpercre. Nagyon ötletes egyébként a sérülés érzékeltetése. Ha eltalálnak, vérfoltok jelennek meg a képernyő szélein, csökkentve ezzel a belátható területet, valamint a kép is egyre sötétebb, színtelenebb lesz, a hangok is egyre tompábbak lesznek. Ha túléltük a második hullámot is, egy lifttel egy raktárba jutunk ahol újabb összecsapásban lesz részünk. Nem részletezném, csak túl kell élni. A következő és egyben utolsó harc szintén valami raktárszerű épület. A társunk egy zárt ajtót próbál kinyitni és közben fedeznünk kell. Hamarosan meg is jelennek a tetőablakokon keresztül kötélen leereszkedő Helghast katonák. Ez volt az a pont ahol már kezdtem nagyon ráérezni a játék ízére. Persze ahogy kinyílt az ajtó és mehettem volna tovább, azonnal vége lett a demónak. Sokáig nem tértem magamhoz attól amit tapasztaltam. Gyorsan elő is ástam a netre kikerült Killzone 2 intrót ami ezúttal teljesen máshogy hatott rám. Annyira feltüzelt a demó, hogy hirtelen tényleg nem tudtam, hogy fogom kibírni a játék megjelenésig. Az intró után előkerestem a fentebb már belinkelt Killzone 1 átvezető videóit és végignéztem az egész történetet. Utána megint a Killzone 2 intró következett. :D

Killzone 2 intró

 

A Killzone 2 hivatalos, magyarországi megjelenésének dátuma február 25 volt, ezt azonban nem sikerült betartani. Valószínűleg a játékokat már jóval korábban leszállították a kereskedőknek. Nem tudom melyikük kezdte el korábban árulni de a fórumokon másról sem lehetett olvasni csak arról, hogy kik kapták már kézhez az előrendelt példányaikat. Meg voltam lepődve és bár Magyarországon csak az 576-tól szoktam előrendelni, most még az is megfordult a fejemben, hogy ha megtalálom azt a céget aki már most tud szállítani, inkább lemondom és megrendelem gyorsan ott. Persze ezt nem tettem volna meg de érdekes volt, hogy felmerült bennem a gondolat. :) Egyébként másnap délben már kerestek is az 576-tól, hogy megjött a Killzone 2 és ha még igényt tartok rá – már hogy a fenébe ne? :D – akkor holnap már küldik is. Az első 200 előrendelőnek ingyen póló is járt a játékhoz. Szerencsére beleestünk az első 200 megrendelőbe de telefonon azt mondták, hogy sajnos a pólókat csak valamikor később tudják szállítani. Persze a játék a lényeg, úgyhogy ez természetesen nem zavart. Úgy látszik néhány cég elkezdte korábban árulni a játékot és ez elindította a lavinát, szerintem mindenki elkezdte kipostázni az előrendelt példányokat. Másnap egyébként egy relatíve nagy csomagot hozott a futár. Nagy meglepetésemre a két pólót is megtaláltam a dobozban. Öröm és boldogság, végre kezdődhet a háború! Ilyen hülyeséget is ritkán ír le az ember. :)

A játékkal még nem sok érdemleges tapasztalatom van, ugyanis csak tegnap érkezett és a munkahelyemen is tovább bent kellett maradnom meg akadtak egyéb elintézni valóim. Persze nem bírtam ki, hogy legalább egy-két pályát ki ne próbáljak, úgyhogy be is került gyorsan a lemez a gépbe. A betervezett fél, maximum egy órányi játékidő aztán természetesen elhúzódott, egészen este fél tizenkettőig…

Mostanában egyre több játék követi azt a példát PS3-on, hogy a tartalom egy részét felmásolja a merevlemezre. Az egyik legszélsőségesebb ilyen játék amivel találkoztam az egyébként a Metal Gear Solid 4 volt. A történet több fejezetből állt és minden fejezet előtt több gigát telepített a program. Mondjuk nem igazán érdekelt, azon viszont nagyon meglepődtem, hogy mikor végigjátszás után visszatöltöttem egy korábbi fejezet kimentett játékállását, akkor azt a fejezetet újra elkezdte felpakolni a játék. A Killzone 2 a másik véglet, ugyanis ez a játék a kimentett állásokon kívül egy byte-ot sem tárol a merevlemezen. Ennek van egy kis ára, de szerintem abszolút elhanyagolható. Játék közben a helyszínek közötti töltéskor rendszeresen megakad egy pillanatra a játék. Alig egy másodpercnyi az egész, hozzá lehet szokni, engem legalábbis nagyjából 20 perc játékidő után már egy cseppet sem zavart. Kellemesen csalódtam, az interneten látott videók alapján biztosra vettem, hogy telepíteni fog a játék.

A demó már eleve elég meggyőző volt és igen, a teljes játék valóban hozta az elvárásokat. Nagyon örülök, hogy nem kapkodták el a kiadását és kellő időt fordítottak a fejlesztésre. Az első részben megszokott mozgáson nagyon sokat csiszoltak. Tényleg érezni lehet, hogy a karakternek súlya van, a fegyvernek és a felszerelésnek szintén súlya van. Ilyen életszerű karakteranimációkat se nagyon láttam még. Ha lelövünk valakit, tényleg nagyon élethűen esik össze. A grafikáról szinte csak jókat tudok mondani, a Playstation 3 eddigi szoftverkínálatának a legszebb darabja. Ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi videót amiben összehasonlítják a 2005-ös E3-on látott target rendert az akkor még fejlesztés alatt álló játékkal.

E3 2005 és a 2007-ben még fejlesztés alatt álló játék grafikájának összehasonlítása

 

A fentebb már belinkelt intró csak egy kis ízelítő volt a játék hangulatából. Új hadjárat kezdésekor egy hajón ébredünk és nem sok időnk lesz bámészkodni, már rohanhatunk is a hangárba, ugyanis kezdődik az invázió. Ha eljutunk a hangárig, következik egy remek kis átvezető animáció. Persze amilyen szerencsém volt, pont a felénél csörgött a telefonom. Őszintén szólva nem tudom, meg lehet-e állítani az átvezető filmeket, nem is próbáltam. Amint letettem a telefont, újrakezdtem az egész játékot de ezúttal gondoskodtam róla, hogy ne zavarhasson senki. :) Akit egyébként nem hozott kellő hangulatba az intró, ettől a mozitól biztosan felmegy majd az adrenalin szintje. Olyan érzésem lett, mintha valóban egy háborúba indulnék. Persze ez erős túlzás de tény, hogy már az első játékban is arra törekedtek a fejlesztők, hogy minél hitelesebb háborús környezetbe helyezzék bele a játékost. Én már az első próbálkozással is meg voltam elégedve, úgyhogy ez a rész túlszárnyalta minden várakozásomat. Az ellenség szinte mindenhol ott van és pechünkre igen jól céloznak. Ők is gyakran használják a pályákon elhelyezett fedezékeket, ami miatt néha csak igen nehezen lehet kilőni egy-egy magát alaposan beásó Helghastot. Itt bizony nem lehet ész nélkül rohangálni, használni kell a fedezékeket és célozni kell, különben nagyon hamar fűbe harapunk. A látvány viszont nem sokat ér megfelelő hangeffektek és zene nélkül. Nem kell aggódni, itt ezekből is a lehető legjobb minőséget kapjuk. Tényleg minden a helyén van. Az ellenfelek intelligensek, a grafika, a hangok kiválóak és a környezet elég jól rombolható. Volt például egy hely ahol az utca túloldaláról egy csapat Helghast egy emeletes épületből tüzelt rám rakétákkal. Ahogy irtottam őket, eltalálhattam pár rakétát, ugyanis az épület jelentős része darabokra hullott, a lezuhanó törmelék pedig majdnem maga alá temette néhány csapattársamat a földön.

Nagyjából ennyi tapasztalatot sikerült szerezni a játékkal egy rövid este alatt. Lenne még miről írni de azt hiszem most már inkább megyek játszani. :)  Nyílván, mint mindenhol, itt is be lehet kötni egy csomó dologba és bevallom, mikor először kaptam a kezembe egy lángszórót, kicsit furán festett ennek a fegyvernek a kivitelezése a játékra jellemző profi minőség mellett. Aki nem érti, mire gondolok, az tüzeljen egyet a fegyverrel és meg fogja érteni. Persze ez csak szőrszálhasogatás. Nem bántam meg, hogy előrendeltem. Köszönte az 576-nak, hogy ők is ilyen hamar leszállították a játékot. Szegény barátom hétfőn még itthon volt de kedden már indult vidékre dolgozni, úgyhogy ő még nem próbálhatta ki a saját példányát. Keddre ígérték a megrendelés teljesítését, úgyhogy hétfőn nem is mertem neki mondani, hogy a hétvégén már biztosan játszhat vele. Majd péntek reggel megörvendeztetem vele, hátha úgy majd gyorsabban eltelik neki az utolsó munkanap a héten. :) Természetesen mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el a játék honlapjára – www.killzone.com -, ott még sok érdekességet találhatunk, többek között nagyon szépen le van írva, hogy bontakozott ki a konfliktus az ISA és a Helghastok között.

Végezetül még egy kis apróság. Ma délben mikor kimentem a cégtől ebédelni, a következő feliratra lettem figyelmes az egyik előttünk parkoló autón.

ISA Hungary :)

:D

Nincs hasonló bejegyzés

Megosztás |

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

Itt lehet hozzászólni !